!Tervezés
Ha szoktál otthon főzni, akkor alighanem sok időt töltesz a konyhában. Nem mindegy, hogy milyen körülmények között dolgozol! Lényeges a tökéletes konyha megtervezése!
Fontos, hogy a konyhabútor elemeit a munkafolyamatok egymásutániságát figyelembe véve rendezzük el.
Ezek alapján az első a bevásárlás és a tárolás.
Ez után következik az előkészítés első fázisa, amihez valószínűleg már vizet is használunk, és hulladék is keletkezik. A további előkészítéshez kell a legnagyobb munkafelület. Ennek ideális helye a mosogató és a főzőlap között van. Ebben az előkészítő fázisban is fontos a víz, és ismét keletkezhet hulladék is.
Csak ezek után következik az igazi sütés-főzés, a tálalás és maga az étkezés.
Ha nem szeretnénk a szükségesnél többet mozogni a konyhában és feleslegesen sétálni az egyes munkaterületek között, ajánlott a mosogatót, a főzőlapot és a hűtőt vagy egy egyenes vonal mentén, vagy háromszög alakban elhelyezni. A tökéletes konyha megtervezése szempontjából még ideálisabb, ha a mosogató középen van, hiszen víz a legtöbb munkafolyamathoz szükséges.
A hűtő, mosogató, főzőlap és a munkaterületek sorrendje mellett a konyhát használó egyéni jellemzőt és az ergonómiai szempontokat is érdemes figyelembe venni.
Ergonómiai szempontok a tökéletes konyha megtervezése során
A legfontosabb ilyen jellemző a magasság. Az ideális pultmagasság kb. 85 és 90 cm körül van, míg a felső szekrény 135 és 150 cm körüli magasságban lesz kényelmes. Akkor ideális az elrendezés, ha a konyha használója álló helyzetben rálát a felső szekrény alsó lapjára.
Egy új irány szerint az egyes munkafolyamatokat különböző magasságokba helyezik. Ebben az esetben a főzőlapot kell a legalacsonyabbra helyezni, ehhez képest 8-10 cm-rel magasabban legyen előkészítő rész, majd legmagasabban a mosogató.
A modern konyhák követelménye, hogy a fenti ergonómiai szabályok és a design-nal kapcsolatos elvárásaink egyszerre érvényesüljenek, könnyen tisztítható felületeket és kényelmes elrendezést várunk el az ideális konyhától.
Ebben segíthet a Wallplex konyhapanel. Ez az egyszerűen, szerelés nélkül felszerelhető konyhapanel könnyen tisztítható és a konyha ergonómiai elrendezésének megsértése nélkül önmagában “öltözteti” a konyhát, megadja a konyha alap design-ját. A tökéletes konyha megtervezése a Wallplex konyhapanelekkel gyerekjáték!
Tudj meg többet a Wallplex konyhapanelről!
Olvas el további blogbejegyzéseinket is haszonos tippekért!